Bútortörténet

Szokás az ember mindennapi életével szorosan összefüggő dolgokról azt mondani, hogy egyidős az emberiséggel (pl. a tánc, az ének). A bútorok esetében ezt nem igazán mondhatjuk el. Az ősember első használati tárgyai között nem voltak olyanok, amelyek valamennyire is megfeleltek a fogalom mai értelmezésének. Feküdni a földön feküd, a maga alá kanyarított állatbőr alatt nem volt semmilyen előágy. Ülni a földre ült vagy kőre, tuskóra - de ezek nem tartoztak lakhelyének állandó berendezései közé. Asztalt sem használt, a földről evett, s hatett is valamit az étel alá, az inkább a mai abroszra hasonlított. Végképp nem volt szekrénye, eszébe sem jutott, hogy bármit is valami másban kellene tartani.

Ám ahogy fejlődött, ahogy vadászati szokásai egyre bonyolultabbá váltak, ahogy egyre több tárggyal vette körül magát és egyre többfélét evet, ahogy családi és társadalmi szokásai kezdtek kialakulni, úgy megjelentek életben az első, már bútonak tekinthető tárgyak. Így hát azt nyugodtan elmondhatjuk, ha nem is az emberiség, de az emberi civilizáció megjelenésével kezdetét vette a bútorok története is.

A bútor történetét az egyes típusok kialakulása és formáinak változása alapján vizsgálhatjuk - ezek egyfelől (és főleg a "történelem előtti" korokban) az emberi szükségletek határozták meg, illetve másfelől az egyes korokra jellemző művészeti irányzatok, stílusok, divatok és hóbortok. A bútörtörténet párhuzamosan haladt a művelődés- és művészettörténet korszakaival. Az iparművészeti szakkönyvek említik, hogy az első egyiptomi bútorok (karosszék, láda, ágy nyaktámasztóval) a Kr. e. 2. évezred sírleleteiből kerültek elő. A Nílus partján már ekkor használták az asztalt, de a szekrényt még nem ismerték. A késői római császárkorban jelentek meg először az ajtókkal, polcokkal felszerelt, több rekeszes szekrények. A bizánci bútorművészet a görögöt és a rómait követte, de felvette a keleti - kínai, indiai - jellegzetességeket is.

Ugyancsak szakkönyvekből tuhatjuk, hogy a gazdagnak mondható antik korokat követően a kora középkorból kevés bútor maradt fenn, ezek főleg egyházi, templomi bútorok, berendezi tárgyak. A középkori bútorokat kezdetben tömör deszkákból durván ácsolták egybe, dísszé kiképzett vasalások, pántok, szegecsek, abroncsok tartották őket össze. A sima bútorfelületeket a romantika idején kezték színes festéssel díszíteni, a gótikában inkább a faragást preferálta. Mint ahogy a művészetekben általában is, az itáliai reneszánsz gazdagodást, felívelést hozott, új bútorfajták jelentek meg: kabinetszekrény, okmányszekrény, könyvszekrény, ruhaszekrény, ékszerszekrény, fegyverszekrény. A XVI. században Itáliából kiindulva Európa-szerte elterjedt az antik motívumokkal díszített bútorok használata - voltaképp az antik bútor kifejezésünk is innen eredeztethető. A XVII. század végére a Hanza-városokban jelent meg a nagyméretű kétajtós (főleg ruhás) szekrény, amely a polgári bútorzat jellegzetes darabja lett, és amelynek mai változatai is a lakások elengedhetetlen bútorzatát képezik.

Antik német bútor - ónémet bútorok

Népi bútorok, parasztbútor

A néprajz és a magyar paraszti kultúra szemszégéből a szakirodalom alápján külön összeállítást közlünk >>

• Paraszt bútor - magyar népi bútorok

A bútor mint berendezési tárgy